Friss hírek

Várjuk a véleményeket!

Köszönjük véleményeiteket!

Igyekszünk a 2011. évi versenyünkön figyelembe venni észrevételeiteket!

87 hozzászólás. Várjuk a véleményeket!

  • Müller Gyöngyi

    Gratulálok a szervezőknek. Szép nap volt.

  • miskolczij

    A három emelkedő brutális volt!
    Egyébként szuper!
    Üdv:
    MJ

  • Finta Viktor

    Szerintem nagyszerű ötlet, nagyon jól megvalósítva. Bizony, magasra került a léc, de a szervező gárdát ismerve, mindent megtesznek, hogy a jövőben még többen jöjjenek. Talán azért nem lesz nehéz dolguk, mert akik most itt voltak, ha tehetik, mindenképpen visszajönnek, s melléjük könnyen tudnak újabb futókat csábítani. A verseny jó csillagzat alatt született, az időjárás is kegyes volt. Részemről minden klappolt. Csak így tovább!!! :-) )

  • Nagy László

    Gratulálok a rendezőknek, szevezőknek, a lelkes segítő csapatnak, mindannyian csodálatos munkát végeztetek, szerintem mindenki nagyon pozitív élményekkel távozott a versenyről.
    Igaz a pálya amit kijelöltetek nagyon nehéz volt, én a mindenkit beleértve a 300. hely környéken mentem, de néha inkább hasonlított egy gyalogtúrára, mint futóversenyre. Szóval nagy próbatétel volt ez.
    Lennének kérdéseim is:
    Végülis milyen hosszú volt a pálya (én 20.9 km-t mértem)?
    Az eredményeknél mindösszesen alig több, mint 600 befutó szerepel, a rajtnál kb. 900 induló volt. Ennyien feladták?
    Az eredmény bruttó, vagy nettó időt tartalmaz?
    Még egyszer köszönöm mindannyiótoknak ezt a remek délutánt.
    Nagy László, Budapest

  • Finta Viktor

    Jaj, azt viszont csak most láttam, hogy a férfi 3-as váltó eredmények (amiben indultunk) még nincsenek fent. Remélem , mihamarabb pótoljátok! Köszi!

  • Lehóczki Gábor

    Kiváló szervezés, fantasztikus hangulat. Egy kezdő versenytől ez nagyszerű eredmény! A pálya (főként 7-18 km között) kifejezetten nehéz volt, nemcsak az emelkedők, de a lejtők is embertpróbálóak voltak. De ezért volt szép :-) ) Nagy gratula a szervezőknek és Szekszárd lakosságának is, hogy döntően békésen viselte a fél város lezárását.

    3 kérdés, észrevétel:
    1. Az eredménylista alapján az az érzésem, hogy bruttó idő szerepel a listában (hasonló időmérés történt a legutóbbi Pécs-Harkányon is – sajnos)
    2. A nevezéskor lehetett választani bort (fehér/vörös/rozé), ugyanakkor erről a lehetőségről befutáskor a befutócsomagot osztók nem tudtak, mindenki azt kapott, ami épp kézbe esett.
    3. Megértem, hogy a saját chip használata esetleg plusz macerát jelent, de akkor legközelebb célszerű ennek használatát már a nevezéskor kizárni.

    A fentiek ellenére mégegyszer, nagyon szuper volt a mai nap!!!

  • Németh Dániel

    Sziasztok!!!

    Köszönet a szervezésért, kitűnő volt.
    Az idő a vége felé kedvezett inkább, de végül is jó volt.
    A pálya, bár nagyon szép, szerintem nagyon durva volt : )
    Ahogy említették az előttem szólók, nem csak felfelé, hanem lefelé is embert próbáló volt.

    Köszönöm a mai napot nektek, szervezőknek!

    Gratulálok az összes befutónak!

  • Gg

    Halló!

    Kiváló szervezésű verseny volt!
    Néhány javaslat:
    - a frissítő állomást ne tegyétek emelkedő elé (egyébként bőséges számú volt)
    - a főtéren biztos sikernek örvendenének a borstandok

    Köszönöm!

  • Matuska Tamás

    Jó volt a verseny, de most úgy látom hogy az eredményem nem szerepel a listán. (Rajtszám:121212) Mi az oka?

  • Robi bácsi

    Nagyon kedves szurkolók. Ügyes segítők. Jó frissítők. Barátságos hangulat. De brutális kaptatók. Alig volt tán gyorsabb futva mint gyalogolva lett volna. Egy élmény volt. köszönöm

  • Márkus Anikó

    Gratulálok! Kitűnő kezdeményezés és remek szervezés!!!!
    Hihetetlenül klassz, lelkesítő nap volt.
    Sok sikert jövőre!!!!

  • Banó Gábor

    Nagyon jó volt minden. Köszönöm szépen.Szép, kemény dombok voltak.Szép helyeken mentünk.Hangulatos volt.A frissítő pontokon mindenki kedves és nagyon ügyes volt.A zenészek az útvonalon, nagyon jó ötlet volt.Bort én nem ittam csak vizet, de majd edzek jövöre arra is. :D Minden tetszett. Jövöre is ott a helyem. :)

  • Sz. Árpád

    Gratulálok a szervezőknek!
    Lógott a nyelvem, de végig futottam, bár volt jó néhány gyalog túrázó, aki lehagyott…. :-)

    2 észrevétel:
    - Hogy jutott eszükbe a 14 órási rajt? Délelőtt 10-kor szoktak indulni a versenyek, vagy esetleg késő du, este…
    - Köszönjük a kuriózum pólót! Ausztria-Svájc 2008 foci EB-re gyártott póló? Hogy sikerült beszerezni?

    Egyébként tényleg köszönünk mindent! Csak így tovább! Jövőre is ott leszek!

  • Lóránt Gábor

    Sziasztok,
    Jó hangulatú verseny volt és jól éreztem magam. Sajnos én inkább egy fröccsöző bohém versenyre készültem, ez viszont egy igazi kihívás volt. A pálya elég nehéz de a verseny után fél órával már a következő éviről beszélgettünk.
    Köszönöm.

  • Kemény, mondhatni durva pálya, jó szervezés, jó verseny.
    Sajnálom, hogy az eredményhirdetést nem tudtam megvárni. (korcsoport 2. lettem)

  • Mészáros László

    Le a kalappal a rendezőség előtt!!!

    Mint ahogy ismerős szúrkolóknak mondtam, nem tudtam, hogy előny-e vagy hátrány, hogy a “hazai” (szekszárdi) versenyzők ismerik a pályát. Óvatosan is kezdtünk ezért a Nádi Csabival.
    Bűszkén álltam a rajtnál, mert ott versenyezhettem, ahol “futókarrierem” elkezdődött és sok-sok kilométeren keresztül kopotattam az aszfaltot.
    Ráadásul szekszárdi triatlonista nyerte, ez külön öröm!!!

    Idő jó volt, frissitő emberkék jók és lelkesek, segítőkészek, pálya nagyon durva, de hát tudtuk.

    Férfiasan bevallom, ez életem első futóversenye, ahol bele kellett sétálnom a Csötönyi-völgyből induló hosszú emelkedőkbe, de

    MINDENT KÁRPÓTOL A RENDEZÉS ÉS A SZEKSZÁRDI KÖZÖNSÉG DRUKKOLÁSA AZ UTCÁKON, A TANYÁKBAN ÉS A BEFUTÓNÁL. ILYEN KÖZÖSNÉG ELŐTT ÉRDEMES CÉLBAÉRNI!!!!!!

    Össze sem tudom hasonlítani a Pécs-Harkánnyal, persze ez városi verseny volt, így adott a több szurkoló. Legélvezetesebb versenyeim egyike. Találkozunk jövőre.

    Gratula mégegyszer, Nagy Mészi.

  • Nem volt rossz. Főleg ahhoz képest, hogy első volt.
    De – valóban építő szándékkal – néhány megjegyzés:

    1. Legközelebb oldjátok meg, hogy legyen öltöző
    2. Legyen elég mellékhelység. (A BSI-nél mindig kint van rengeteg mobil wc. Ezt jó megoldás lehet)
    3. Jól hangzik a föccs-frissítő, de épeszű ember nem iszik verseny közben alkoholt. Pláne nem 50 fokban, és víz helyett. De a célban mondjuk lehetne fröccs-party. Bár talán ott sem cél, hogy mindenki lerészegedjen.
    4. A pálya lehtne kissé fantáziadúsabb. Nem annyira volt jó, hogy kétszer fel kellett menni a kilátóhoz. A kilátó lehetna amolyan slusszpoén a pálya vége felé. De az első menetben akkor nem kéne.
    5. A sok ultrameredek részen a nagyon nagy többség sétált. Ez ne legyen cél. Inkább vigyétek fel egy kevésbeé meredek részen a pályát.
    6. Ugyanez a lejtőkkel. A sok túl meredek lejtő nagyon megterheli a térdet. Pláne olyan talajon, amilyenek ott vannak.
    7. Az eredményhirdetéssel kívánatos megvárni az utolsó beérkezőt. Nem lehet túl jó úgy beérni, hogy a kutya se figyel az emberre, mert megy a díjátadás.
    8. Illetve osztom a borválasztásos véleményt, miszerint bekértétek, hogy ki milyen bort kér, aztán a célban adtak valamit, amit éppen sikerült.
    9. A Listában tényleg bruttó idő szerepel.
    10. Máshol nagyon jó dolog, hogy az eredménykeket folyamatosan kirakják. Mivel chippel dolgoztok Ti is, ez nem túl nagy feladat. Csak néha ki kell nyomtatni egy-két oldalt.

    Jó sok lett, de ezeket mind építő visszajelzésnek szántam. Amúgy profi volt az egész. Köszönjük szépen.

  • V. Joe.

    Sziasztok!

    Nem látszott, hogy ez az első ilyen félmaraton. Remek hangulat, profi szervezés és egy kedves, lelkes város jellemezte a versenyt.
    A szervezők tényleg büszkék lehetnek rá, remélem rendszeresen visszajárhatok!

  • Rasztovich Gyula

    Üdv!
    Gyönyörű helyszín, fingatós nehéz pálya, nagyon kedves közönség (külön respect a rezesbandának a hegyen :) , finom fröccsök, remek hangulat, kifogástalan szervezés.
    Nagyon tetszett, én jövőre biztos újra nekivágok.
    (egyetlen javaslat a következő futamra: jó lett volna helyenként egy időmérő eszközt kitenni, hogy azok a marhák, akik a stopperüket otthon hagyták <> képben legyenek az idő múlásával.)
    Kösz mindent, emlékezetes élmény marad!

  • Kerényi Farkas

    Tök jó volt, örülök, hogy elmentem. A pálya nehéz, de tetszett nagyon.
    - frissítő, bizony, emelkedő előtt nem a legjobb
    - valóban bruttó idő van a listán
    - nem volt sajtcsomag, ami önmagában egyáltalán nem tragédia, csak akkor ne ígérjétek meg
    - befutónál bóják helyett korlát kéne (elég csak 10-20 méternyi), akkor marad levegő és könnyebb eligazodni
    - láthatóan a szervezők és a frissítők személyzete nagyon igyekezett, köszönjük
    - magyar viszonyokhoz képest sok szurkoló, ami nagyon-nagyon jó (esetleg lehetne valami szurkolói kártyával mozgósítani még több embert, ajándéksorsolás csak nekik; vagy ha kimennek az emelkedőkre, kapnak fröccsöt; legjobb szurkoló(k)ra, csoportokra szavazhatnak a futók, külön ajándék a legjobb(ak)nak, ilyesmi – bármily hihetetlen, nagyon sokat számít ám, hogy ott vannak, s minél hátrább és szenvedősebben halad az ember, annál többet)
    Szuper jó kis verseny volt, nagyon élveztem, köszi mégegyszer mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, csak így tovább!! Remélem lesz jövőre is!

  • Kerényi Farkas

    Juteszembe
    volt a kilátónál is szőnyeg, jó lenne tudni a részidőket is
    köszi

  • TG

    Először is gratula és köszönet a szervezőknek, nagyon jól éreztük magunkat. Ez volt az első hosszabb távú “futóversenyünk”, a nagy emelkedőkön néha bele is akartunk “halni”, de biztos, hogy jövünk jövőre is!!!

  • Szuper rendezés,nagyon odafigyelő,kedves rendezők,előzékeny rendőrök és nagyon-nagyon türelmes záróbusz!
    Szekszárd és környéke nagyon szép,ennyi virágot kisvárosban nem láttam,a szőlőhegyen olyan rend van,hogy csak tátottam a számat!
    A frissítőpontok-nekem-jó helyen voltak.Néha hiányzott 1-2 mobilwc,de szerencsére a helyi vendéglátók nagyon kedvesek!!!!!
    A terep néhol gyilkos volt,de ez csak szubjektív vélemény.
    Nagyon tetszett,hogy verseny után lehetett zuhanyozni.
    Köszönöm szépen,hogy ott lehettem,jövőre ígérem nem kell ennyit várni rám…..

  • Rácz Tibor

    Sziasztok!

    Köszönet, és gratuláció!
    Az előttem szólók már leírtak mindent, amiben még lehet fejlődni. De tök jó volt, és Hajrá! Jövőre ugyanitt!

  • KJudit

    Gratulálok a szerevzőknek, nagyon jó hangulatú versenyt sikerült összehozni! Magam részéről nem is sorolnám egy normál félmaratoni verseny kategóriába, megérdemelne egy “extrém” jelzőt, – soha nem gyalogoltam ennyit sem versenyen, sem edzésen – no, de éppen ez tette különlegessé számomra, biztosan jövőre is nekivágok, hátha jobban sikerül :)
    A Szekszárdi szurkolók előtt le a kalappal!!!!!
    Észrevételek:
    - a célban jó lett volna egy frissítő asztal. Ott már szívesen fröccsöztem volna.
    - Hiányoltam a sajtcsomagot, számítottam rá :(
    - Örülnék a részidőknek és a nettó időnek

  • Cartman

    Nagyon jó volt a verseny, a szervezés. Csak gratulálni tudok a szervezőknek. Életem első félmaratonját futottam le ezen a hétvégén!!! Jövőre is feltétlen eljövök:)
    Moncsi

  • Bander

    Szép volt! Gratula!

  • Trautmann Tamás

    Gratulálok a szervezőknek, nagyon szimpatikus és jól szervezett verseny volt. Nagyon tetszett a szekszárdiak szurkolása is mind a városban, mind a borvidéken; remélem jövőre még többen választják majd a gyalogos közlekedést autó helyett (6):)Eddigi legnehezebb félmaratonom volt úgy éreztem menet közben, hogy a szinttérkép és a valóság nem igazán vágott egybe:)
    Jövőre veletek ugyanitt:)

  • dr Varga Zoltánné, Aniko

    Kedves Szervezők!
    Szuper volt az egész szervezés, kedvesek, mosolygósak a rendezők, az útvonal kísérők, a frissítősök. Köszönet a pólóért meg a befutócsomagért.
    Ami javaslat: délelőtt 11 óra az ideális kezdés ( a vidékről érkezők is megérkezhetnek, de inkább előző nap kell menni, mert Szekszárd egy csodálatos , tiszta , virágos város, amit érdemes felfedezni.)
    Ha ez futóverseny és nem terep/ hegyi félmaraton, akkor egy kicsivel kevésbé brutális pálya kellene -mondjuk egyszeri kilátó látogatással – . Csak azért mert ismerőseim -én is – abban maradtunk, bármennyire szuper volt a szervezés, jövőre ilyen pályára nem jövünk.
    Ettől függetlenül csak gratulálni tudok!!!

  • Cséfai Nikolett

    Életem első félmaratonja volt. Gondolom a legemlékezetesebb is! Ez után a többi már sétagalopp lesz! Köszönet a szurkolóknak, nagyon sokat segítettek! Fantasztikusak voltak. Köszönet a szervezőknek, a csodálatos versenyért!

  • Horváth Henrik

    Köszönöm Szekszárd! Nagyszerű volt a hangulat, kemény a pálya, de ki ne vegyétek a szurdikot,a szölőbirtokot, a kilátót! Akármilyen nehezen is értem fel, ez az egésznek a zamata!
    Ötlet: Valóban jó lenne jövőre a szekszárdi boroknak standokat állitani a téren. Ha valamit leírtok a nevezésre, az legyen úgy… Pl. tésztapartyn diós-mákos ingyen – másik kettő fizetős / sajtocska

    Köszönöm a sok szurkolónak, na meg a bátyámnak aki bicajjal kisért : )
    Ha Isten is akarja és élünk, Jövőre találkozunk!

  • Ispánki Zoltán

    Kedves SZERVEZŐK (így, csupa nagybetűvel!)!

    Köszönöm ezt a szép élményt! Körültekintő szervezés, csodás tájak, kemény, de jó pálya :-) A segítők mindenütt készségekes, mosolygósak és lelkesek voltak. Egy nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő versenyt hoztatok létre, nagyon magasra téve a lécet. Csak így tovább, az biztos, hogy én jövőre is ott leszek!
    Ispi

  • Szerencsés Tamás

    Sziasztok! Nagyon köszönjük ezt a szuper versenyt! A szervezés tökéletes volt. A rajtszámátvétel, az ajándékok( a BOR!!!), az útvonal teljesen pazar volt! Szeretném külön kiemelni a verseny biztosítását, a segítők, polgárőrök a rendőrök szépen lezárták teljes Szekszárdot! Még sosem futottam ilyen brutál pályán, többen beszéltük, hogy Öcsinek biztosan “elgurult a gyógyszere” amikor tervezte a versenyt:))A rajt helyszíne tökéletes volt. A frissítő állomások jó helyen, jó időben voltak, a segítők nagyon jól, felkészülten dolgoztak. Magáról a versenyről csak pozitív élményeim vannak. Sajnos a városról, pincészetekről ezt már nem tudom elmondani. Mi már péntek este lejöttünk (4en), gondoltuk péntek-szombaton borozunk egyet. Hát, nagyot csalódtunk: Dúzsi pincészet: nem voltak otthon, nem nyitottak ki, Vesztergomi pinészet: ott voltunk, kopogtunk-zörögtünk semmi, a Taklerhez már el sem mertünk menni felhívtuk: mehetünk-mondták-de kóstolni nem tudunk, csak vásárolni…..Ribling pince: dolguk van, de azért 1-2 poharat kostolhatunk??? Szóval lényegében egy pince sem volt nyitva! A borászok “becsületét” a Garay ( Szent Gaál pincészet) mentette meg szuper borok, kedves vedéglátás, köszönkük Nekik. Azt nem tudom, tudtok-e ez ügyben lépni, de ha egy verseny ennyire a bor köré épül, arról a borászoknak is tudni kéne, vagy nem éreztek üzletet a több ezer indulóban-kísérőben??? Egy javaslat – ha megengeditek – ha nem is nyitnak ki a pincék, de mondjuk egy borvásár, “borpiac” a téren a tésztaparti sátra körül? Azt hiszem több vendégéjszakát lehetne generálni ezzel. Mi jövőre biztosan nem jövünk le korábban, csak a verseny napján. Bár a szállásunk jó volt ( Gyógygödör )
    Mégegyszer köszönjük a szuper versenyt, a szervezést és bízom benne, hogy a borászokhoz is eljut az üzleti lehetőség híre. Gratulálok!! Szeri

  • Wolf Oszkár

    Mintha nem is az első verseny lett volna! Profi szervezés, rendezés, kitűnő verseny hangulat. Gratulálok a rendezőknek.
    A terep többször is brutálisan nehéz volt! Javaslom jövőre ezeket a szakaszokat kiiktatni, mert a futók nem gyalogolni jönnek a versenyre. Az időmérés bruttó volt, ugye?
    Szekszárd gyönyörű, egy nagyon szép élménnyel több van nekem.
    Miért du. 2-kor volt a verseny?
    Mégegyszer gratulálok és minden jót kívánok Nektek. Találkozunk jövőre ugyanott.
    Üdv.: Oszkár

  • Szabó Erzsébet

    Kiváló első rendezés,szivderitő rajtszám,lelkes közönség, remek hangulat, brutális pálya. Köszönjük. Jövőre újra itt!!
    1-2 észrevétel kizárólag jobbitó szándékkal és nem kritika!!
    -mobil WC a frissitők környékén
    -fröccsözési lehetőség inkább a CÉL-környékén
    -a befutócsomagban az legyen, amit igértetek(sajt, választható bor…stb)

  • És még valami!
    A verseny nevébe beírnám, hogy “nagyon hegyi félmaraton”.

  • Horváth Mátyás

    Sziasztok,

    Tegnap írtam észrevételeket. Jobbító szándékú volt mind, nem sértő, és baráti, nem támadó, illetve volt benne dicséret is. Mindazonáltal felhívtam a figyelmet néhány valós hiányosságra: pl nem volt öltöző, nem voltak wc-k…stb.
    Jól látom, hogy kimoderáltátok, és ma már nem jelenik meg a vélemények között?
    Ezt is le fogjátok szedni?

  • Borvidék Félmaraton

    Szia Mátyás!

    Nem moderáltunk ki, csak kézzel fogadom el a hozzászólásokat, mert megleptek a spamrobotok, és véletlen kimaradt a hozzászólásod. Elfogadtam. Bocs és kösz, hogy szóltál. Hamar János

  • Benk? Péter

    Úgy gondolom a szervezők egy-egy őszinte kritikával az eddigi vitathatatlan, lelkes, és odaadó munkájukkal a jövőben valóban szép, és jó versenyt tudnak majd rendezni.
    Tekintve, hogy a mezőny első 10%-a egyikeként értem célba, és valóban futva tettem meg a távot talán nem túlzás azt írnom, hogy ez a pálya nem alkalmas futóverseny lebonyolítására. A szintkülönbség leküzdése felfelé a mezőny felkészültebb első harmadának nagy részét is gyaloglásra kényszerítette, a meredek lejtők pedig felesleges baleseteket és az izületek túlterhelését jelentik.A kilátó érintése több szempontból is érthető, de kétszer felesleges, amennyiben futóversenyről beszélünk (lásd fotók). A két kilátólátogatás között, egy szintén magas pont érintése a szöllősgazdák szórakoztatása céljából szintén nem az amatőr sportot kedvelők, és a Szekszárdot szívükbe zárók táborát gyarapítja. Elismerésem még egyszer a rendezvényt szervezők lelkes, és odaadó munkájáért, de ezen a pályán nem kívánok többet indulni. A futás számomra az egészségem megőrzését célozza. Ha ártani szeretnék magamnak, van egyszerűbb módja is.

  • Varró László

    A magam részéről csak annyit tudok mondani, hogy gyilkos egy táv volt!:) Minden elismerésem! Fáj mindenem, de leginkább a büszkeségem, hogy többször is meg kellett állnom sétálni. Ezt a csorbát muszáj lesz kiküszöbölni, tehát rám biztosan számíthattók jövőre is! :)
    Emellett köszönetet szeretnék mondani a szervezőknek és a segítő brigádnak egyaránt, amiért gond nélkül levezényelték ezt a nem mindennapi versenyt! Bár ilyen színvonalon működne minden ebben az országban!…

  • u.i.:a bortól,amit a befutócsomagban kaptunk,három kortytól vigyorogva ájúltam az ágyba…..

  • Dr. Niedermayer György

    Nekem ez volt életem első félmaratoni futása.

    A táv teljesítése tartást, önbizalmat adott, amely remélem kitart a 2011. évben megrendezésre kerülő 2. borvidék félmaratonig.

    Elkezdtem a visszaszámlálást!

  • Barabás Bence

    sziasztok,

    élmény volt a verseny, én is köszönöm a szervezést.
    Észrevételeim:
    - Több információt lehetett volna publikálni a pályáról már a felkészülést segítendő. pl szintvonal térkép, frissítőkkel jelölve.
    - Térkép a rajt mellett vagy a versenyközpontban, hogy a nézelődők is láthassák merre megy a mezőny illetve lelkileg is készülhessen az ember
    - Szerintem is túl erős volt a meredek rész. Lehet, h ez helyi adottság, lankásabb vonalvezetés szerencsésebb lett volna sokunk számára. Nem a szintről beszélek, az van ennyi máshol is, hanem a meredekségéről.
    - Apróság, a váltóknál nem volt elérhető az interneten, hogy melyik résztáv mikor kezdődik így csak a távokat tudtuk előre de azt, h ki-melyik részét futja majd az útvonalnak nem.
    - szerintem praktikus lett volna zenét tenni a váltó helyre. Itt úgyis többször megfordul a mezőny + az 1. tagoknak ez amolyan befutó

    Ami viszont szuper volt:
    - változatos útvonal
    - egyéni rajtszám + felirat
    - befutócsomag
    - kellő mennyiségű frissítő állomás
    - jó minőségű póló
    - chipes időmérés
    - tésztaparti
    - hírlevél
    - hamar elérhető eredménylista

  • Kalán Kata

    Életem első versenye, és első félmaratonja!!! Brutális pálya, ha mások is mondják, így már el is hiszem!! Gratulálok a szervezőknek, és Szekszárd szurkoló lakosságának. Örülök, hogy itt lehettem, és megcsináltam!!! Jövőre is jövök, addigra edzek, hogy jobb eredményt érjek el.

  • run-ka

    Összességében rendben volt.
    Tetszett:
    - A tészta parti, mint figyelmesség
    - a kedves szekszárdi emberek, végig szurkoltak az útvonalon, kiálltak a házak elé :-)
    - a célban már a plecsnivel várták a befutókat :-) )
    - minden szervező segítőkész volt
    - a város szép, a táj gyönyörű.

    Ami NEM tetszett:
    - ezt a versenyt terep félmaratonként kellett volna kiírni !!!!, nem futóversenyként. Az emelkedők brutálisak és lábgyilkosak voltak. Ráadásul 2-szer kellett fel”futni” a kilátóhoz, a zöme sajnos sétált, ez így nem futóverseny. Gyűlöltem, hogy gyalogolnom kellett.
    - előbb akartam szomjan halni, mintsem hogy elértem az első frissítőig.
    - fröccs elég a célban !
    - elmaradt a beígért sajtcsomag
    - nem volt borválasztási lehetőség, bár megkérdezték előre, ki mit szeret
    - szerintem ez nehéz terep, mégis egyes nehézségi fokként volt feltüntetve
    - az eredmény hirdetéssel meg kellene várni míg az utolsó résztvevő is befut.
    - NAGYON SAJNÁLTAM AZT A PÁR EMBERT, AKI ÉPP ÁTKÜZDÖTTE MAGÁT A CÉLON, DE A KAMERA MÁR A HELYEZETTEKET DICSŐÍTETTE, RÓLUK MEG NEM KÉSZÜLT CÉLFOTÓ :-( (( Én így láttam. Meglepődtem.
    - lehetett volna bor vásárlási lehetőséget biztosítani a téren, a klf. pincészetek boraiból.
    Mint első szervezés, azért tetszett.
    Köszönöm.

  • Nagyon nehéz pálya,de NAGYON nagy élményeket kaptam a verseny alatt!:):)

    Köszönöm a “Fröccsözz vízFUTár!” feliratot a rajtszámomon!:):)

    Betartottam,

    Köszönettel:

    58

  • Nagy Attila

    Sziasztok!Nagyon jó volt a verseny,a pálya brutál-főleg hogy edddig sík terepen futottam,_de ez így jövőre is kihívás.A többségnek tettszett,aki nem bírja ne jöjjön.jövőre kevesebbet gyaloglok!
    Jó volt a szervezés az apróbb hibákból majd tanultok!Rendezvényetek biztos országos hírű lesz,vagy már most is az!
    FuTeam Baja

  • Fruzsi

    Ez volt életem első félmaratonja, szégyelem, hogy ennyit gyalogoltam, de legalább tapasztalatot szereztem!Jövőre talán felkészültebb leszek! Szerencsére a lakóhelyem körül sok a hegy,úgyhogy van hol edzeni.A szervezéssel elégedett voltam, a sajtcsomag azonban nekem is hiányzott!

  • Beke Károly

    Sziasztok! Szeretnék gratulálni a szervezőknek és a segítőknek!A pálya és a szervezés szuper volt!A szurkolók nagyon kedvesek és aktívak voltak!A hangulat fergeteges volt!Nem tudnék és nem is szeretnék belekötni semmibe!Remélem jövőre nekifuthatunk újra!!! Még egyszer köszönöm és GRATULÁLOK!

  • Baksainé Novák Andrea

    Sziasztok! Tényleg remek “kis” terepen zajlott a futás. Maga a pálya nehézsége adta meg egybe a szépségét is. Külön köszönet Monspart Saroltának!!, aki ezt a rendezvényt sem hagyta ki és lelkesen biztatott mindenkit.
    Ami tényleg hiányzott az a mobil wc, de ezen kívül minden rendbe volt!
    Gratulálok a szervezéshez!
    Jövőre ismét ott a helyem.
    Egy kérdésem lenne csak! Melyik tv. operatőre filmezett? Valahol elérhető lesz majd a felvett anyag?

ITT és MOST! EZ A HOZZÁSZÓLÁSOK HELYE!

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong> <font color="" face="" size=""> <span style="">