Nagyon-nagyon jó volt ez a verseny jövőre is itt a helyem (helyünk).
Nagyon jó kis terep volt minden jó az elején a kis fröccs hát ő az nem vot vmi kellemes utólag
Köszi minden rendezőnek és szurkolónak
Gratulálok a szervezéshez, remek volt az egészen kívételesen rengeteg frissítő pont, nagyszerűen végiggondoltátok, hogy hol fognak az emberek szomjan halni… Még egyszer kösz ezt a remek napot.
Hát én meghaltam … hegyikecske énem ma pihent… de ennek ellenére jó volt!
Minden elismerésem a szervezőké, bár az útvonalon elkélt vona 1-2 "toli-toli" illemhely-haj!
Köszönöm a rendezőknek a színvonalas versenyrendezést, az ajándékcsomagot, a pólót, a bort, a befutóérmet, a gyakori frissítőket, a sok szurkolót és azt, hogy nem csak a városban zajlott a verseny.
Jövőre már most kedvet kaptam, ahhoz, hogy újra lefussam.
Maga a verseny valóban kemény volt, de ez benne a szép!
Örülök, hogy van egy ilyen verseny Tolna megyében, amely a környék értékeire alapoz!
Gratulálok a rendezőknek!
Kiss Gábor
Köszönöm a szép napot. Ötletként szereetném javasolni, ha már Borvidéki félmaraton a verseny neve, akkor legyen ez a Kertészek Országos Félmaraton Bajnoksága.
Én ebben az évben voltam először a Borvidék Félmaratonon, de nagyon jól éreztem magam! Szuper volt a rendezés, átütött hogy szeretettel és nagyon sok odafigyeléssel készültek a helyiek és valóban a szívügyüknek tekintették a versenyt, szinte az egész város. A frissítőpontok száma a lelkesen vizet adó gyerekekkel, az útvonal jelölésében és védelmében közreműködő polgárőrök, a nénik-bácsik kisszékükön kapujuk előtt tapsolva, a drukkoló gazdák és családjaik a dűlőkben (néha fröccsöt is kínálva), Bodri István személyesen a pinceátfutásnál, a lelkes, segítőkész, profi módon működő nagyszámú csapat a versenyközpontban, a nagyszerű fröccs-zsíros kenyér "after party" ötlet megvalósítói az iskolaudvaron, ahol a versenyzők beszélgethettek, megoszthatták friss élményeiket egymással, stb. mind olyan momentum, mely maradandó emlékké teszi az egyébként is nagyon szép útvonalon és helyeken megrendezett versenyt. Köszönjük!
Kedves Szekszárdiak! Versenyszervezők!
Ez a nap fantasztikus élményt nyújtott és sokáig emlékezetes marad.
Gyönyörű idő, egy csodás város és profi szervezéssel találtuk szembe magunkat, akik ide jöttünk! Ritkán adatik meg, hogy ilyen szervezett és pontos minden részletre kiterjedő szervezéssel találjuk szembe magunkat!
Izgalmas és nehéz pálya, csodás útvonallal, a pince külön élményt jelentett, és a helyi gazdák vendégszerető magatartása is becsületre méltó. Azt gondolom ez a verseny ugyan még csak két alkalommal lett megtartva, de már is az év egyik legnagyobb és legjobban várt eseményévé nőtte ki magát! Pár éven belül pedig messze lenyomja a többi hazai versenyt, és nemzetközileg is a legnépszerűbb lesz!
Nagyon köszönök mindent, jövőre veletek ugyan itt!! Gyurma
Kedves Szekszárdiak, Versenyszervezők, Versenyzőtársaim!
Gratulálok a tegnapi versenyhez! Csodálatos környezet, remek idő, profi és lelkes szervezés, elismerésre méltó teljesítmények!
Találkozunk jövőre a 3. Borvidék Félmaraton versenyen, vagy hamarabb a többi szekszárdi programon!
Az első igazi félmaratonom.Nagyon jól éreztem magam. Nem is gondoltam, hogy a szurkolók bíztatása ennyi lendületet adhat.
A szervezés kiváló, az útvonal nagyon tetszett.:D
Gratulálok mindenkinek, aki teljesítette a távot.
Köszönöm a szervezők munkáját!!!
Életem legdurvább versenye volt…
10 hónapos versenymentes szezon után varázslatos volt egy ilyen versenyen elindulni és debütálni!
Köszönöm a Szervezőknek, – fantasztikus volt a lebonyolítás, – talán nekem még egy mobil frissítő a vége előtt úgy 19-20 km-nél jól esett volna, de így is szuper volt minden. Óriási élményekkel tértem haza!
Köszönöm Szekszárd!
Üdv:
Nemes Péter
Debrecen
Kedves Öcsi és Többiek!
Nagyon jó hangulatú versenyt szerveztetek, különlegesen szép, változatos útvonalon!!!Még a szép időt is elintéztétek, így aztán nem lehetett okunk panaszra.Mondjuk én már elsőre képes voltam megjegyezni a gyönyörű kilátást a kilátótól, az ismétlésre nem lett volna szükségem…A suliudvaron finom volt a föröccs (főleg a vörös) és a zsírosdeszka, még lilahagyma nélkül is Egyedül a férfi tusoló kapacitása hagyott némi kívánnivalót maga után (a nőibe nem néztem be), bár azzal, hogy csak hidegvíz volt, némileg elejét vettétek a hosszas sorállásnak Ügyesek vagytok, gratulálok mindenkinek, akinek része volt a sikeres szervezésben.Ja, és elismerésem a kiváló szekszárdi futóknak, akik mindkét nemben otthon tudták tartani az aranyérmet!
Az ilyen élményekért érdemes megöregedni. Csodás kaland végigfutni ezt az utat ötvenkéthárom évesen. Azt hittem eléggé fölkészült vagyok de tévedtem. Holnap kezdem a tréninget a III. Szekszárdi félmaratonra. Köszönöm a szervezőknek, hogy részt vehettem, a szponzoroknak az ajándékokat. Aki olvassa fusson, ússzon, bringázzon!!! Inhoff
Drága Szekszárdiak!!!!
Köszönöm nektek, hogy rendeztetek egy ilyen fergeteges találkozót "futóversenyt". Hatalmas élmény volt számomra, hogy futhattam városotokban, és álomszép dombjain. Köszönöm nektek a szurkolást, együttérzést, szeretetet amit az út során kaptam. Én most futottam előszőr, de ezt már a kilátóba menet meggyötörten tudtam, hogy nem utoljára.
Jövőre találkozunk!!!!
A pálya nagyon jó volt, nem kis mazochista gondolkodás kellett a megtervezéséhez. Közben nagyon utáltam, de így 1 nappal később már tetszik. A beérkezéskori rajtszám áthúzás nem volt túl jó dolog, mert így utólag úgy néz ki, mintha kizártak volna, de ezt leszámítva, meg a hideg zuhanyt nagyon jó volt a szervezés!!! Gratulálok, sikerült egy emlékezetes pályát alkotni!
Sziasztok!
Nagy köszönet a verseny szervezőinek, a sok-sok szurkolónak, és mindenkinek aki valamivel hozzájárult a verseny ilyen szép lebonyolításához! Én magam első alkalommal voltam ott a versenyen, de profi szervezéssel találkoztam. Hozzáteszem, teljesen megdöglöttem, kékest eddig kétszer teljesítettem, de ez annál sokkal keményebb volt nekem. ) Valóban kifejezetten érezhető volt, legalábbis számomra, hogy a helyiek mennyire magukénak érezték a versenyt, és ontották magukból a sok szeretetet!!! A legkissebb gyerektől az utcán üldöögélő nyugdíjas házaspárig. És a sok polgárőr, akik a tűző napon tett meg mindent a profi zárásért.
Hát ha elég bátor leszek, akkor jövőre ugyanitt, és mindenkinek GRATULÁLOK aki ott volt, és megcsinálta!!!!!!
Köszönöm szépen az összes szervezőnek nagyon jól és szépen megrendezett verseny volt!!!!!
A pálya nehéz volt a társaság családias este a borok finomak szóval jövőre találkozunk!!!
Szép napot és jó futóévet mindenkinek
Köszönöm hogy ott lehettem!!!
Borvidék szervezők-segítők-szekszárdiak! Pisti!
Még egyszer köszönök mindent, csodálatos napot-futást-estét-élményt okoztatok újra! Remélem a sok-sok előttem szóló ad erőt a jövő évi verseny megszervezéséhez is! Egy dologban biztos vagyok: én ott leszek!
Szervezők, futótársak!
Ezt már nem lehet felkészülés nélkül lefutni, ez számomra a nagy egyéni tanulság, és épp ezért volt csodálatos. Eddig még nem tudtam, hogy ennyire is meg lehet halni. A pálya és az idő gyönyörű, a szervezés pedig tökéletes volt. Az út menti szurkolók és az első Kálvária kaptatón zenélő fuvósok előtt le a kalappal.
Mi utána a Sebestyén pincében kóstoltunk éjjel fél egyig, ott haltam meg aznap másodszor.
Jövőre újra ott leszek a rajtvonalon, csak igyekszem mindkét kihívásra jobban felkészülni.
sziasztok! köszönet a versenyért, sajnos felkészületlenül , sérülten, a táv leküzdése volt a célom , ami sikerült, igaz a tavalyihoz képest, 37 perccel elmaradtam, de örülök, hogy nem hagytam ki, tetszett a verseny őszeségében, örülök a pálya módosításnak, a befutócsomag is rendben volt, szerintem elmondható hogy színvonalas, érdekes, és maradandó élmény
Sziasztok,
Tavajhoz képest rengeteged fejlődött a szervezés. A pálya is sokkal jobb volt. Jót tett, hogy az elején nem kerültünk akkorát, hanem rögtön be a kisutcákba, cserébe pedig a pincék felé kerültünk. A pince nagyon jó ötlet. És hát jövőre nyilván még szebb lesz, amikor rendezett az a rész, ami most még földhányás volt.
Ha lehet annyit javasolni, hogy tényleg több mellékhelyiséget tegyetek ki, mert a suliban a kettő nagyon kevés és én speciel nem találtam meg azt a 6 darab mobil wc-t, amiről utólag mondták, hogy volt.
Illetve az útvonal végi 4 kili városi részt szívesen lecserélném még egy kis terepre. Még egy jó nagy emelkedő nem tenne rosszat, a végén valami nagyon szép kilátással.
De összességében nagyon jó volt. Szépen összehoztátok. Csak így tovább!
Sziasztok!
Fantasztikus verseny volt … gyonyoru taj, kemeny terep, nagyon kedvesek es mosolygos helyiek. Nagyon jol ereztuk magunkat!!! Este nem kellett altatni.
Koszonet a szervezesert! Jovore is jovunk!!!!
Sziasztok!!! Először is engedjétek meg, hogy gratuláljak sőt nem is így hanem így:GRATULÁLOK!!!! Mindenkinek a futóknak a teljesítésért és a közös nagy élményér, küzdelemért. Én személy szerint a 2. csatámat vívtam Szekszárd szélmalmaival: a dombokkal!!! De ugyanúgy élveztem mint tavaly. Sőt még jobban. Mivel nem gyalogoltam bele, tavaly meg azt hiszem 2 szer is. Gratulálok a szervezőknek, ismét nagyon jó volt a szervezés. A póló nagyon remek most is abban vagyok!! A plakett gyönyörű. Továbbá köszönöm a sok lelkes segítőnek a frissítőpontokon a kereszteződésekben. A szurkolóknak!!! A zenekarnak meg pláne!! Annyira jól esett felfelé a kilátó felé a zene, hogy sokkal gyorsabban tudtam futni felfelé mint alapban bírtam volna. Az egyik frissítő ponton volt lehetőség egy "tusolásra" az nagyon jó ötlet volt, jól felfrissültem!! A pincéhez remélem jövőre is kifutunk, mert látom, hogy még csak most épül szépül, de már most nagyon szép!! Szóval köszönöm ezt a napot. Remélem jövő év is ilyen csodálatos lesz. Ott a helyem 2012 – ben is!!
Sziasztok!
Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a gyönyörű helyen, jó időben, kiváló terepen és jól felkészült rendezőkkel és szurkolókkal "ellátott" versenyen. Örülök, hogy eljuthattam az ország ezen részére is és sajnálom, hogy tavaly nem voltam ott. Ha lenne rá lehetőség, én is már most jelentkeznék a jövő évire.
Addig is: Jövőre, Veletek, Ugyanitt!
Köszönöm nektek a tavalyihoz hasonló, magas színvonalú versenyt. Csodás hangulat, gyönyörű pálya, fantasztikus közönség. A pincén átfutás hatalmas ötlet volt
Remélem, jövőre is futhatok a Borvidék Félmaratonon!
Szenzációs verseny volt. Minden hivatalos szervezőn, rendőrön, polgárőrön, önkéntesen, tapsoló járókelőn, pincéje elől biztató szőlősgazdán lehetett érezni, hogy valamilyen szinten magáénak tekinti a rendezvényt. A szervezőkön pedig elsősorban azt, hogy nem muszájból csinálják. Nagyon jó élményekkel távoztam. Nem hallottam olyan rendezvényről, ami ennyi hasznot hajtott volna a városnak és közvetve a borának. Mert hogy minden az embereken múlik.
Mindamellett ez az egész akkora őrültség, hogy már most nevezek a következőre.
BT
Köszönjük szépen, kellemes verseny volt! Majdnem belehaltam, de az legyen az én bajom… Szerintem jövőre a busz költségeit megspórolhatják a szervezők, ugyanis 20 percet járt a motor feleslegesen és kb. másfél percet utaztunk, utána gyalogoltunk, tehát egyszerűbb, ha az első váltóhelyre mindenki maga sétál fel. A bort még nem kóstoltam, de biztos finom, és a zsíros kenyér is az volt. A szekszárdiak aranyosak, segítőkészek, a szurkolók nemkülönben, az útvonal is igen szép, különösen az épülő pincészettől esett le az állam. Csak így tovább! Hogy jövőre megyek-e, az attól függ, mennyit fejlődöm addig… Mert még ma is csak négykézláb tudok közlekedni!
Tisztelt Szervezők!
Csatlakoznék az előttem szólókhoz, a verseny minden szempontból tényleg szuper volt! Gratula!
Részemről csak egy észrevétel: Egy esős, nedves, csúszós időben ezek a meredek lejtők életveszélyesek lesznek (én biztos nem mernék leszáguldani rajta…). Erre azért majd fel kellene készülnötök valamilyen megoldással.
Egy biztos: jövőre is itt leszek! )
Kedves Szervezők, Rendezők, Szekszárd Lakói! Felejthetetlen élményt nyújtottatok nekünk ezzel a "Flúgos Futam"-mal! Szüleimmel (apu fut, mi meg anyuval szurkolunk, fotózunk) évek óta járunk versenyekre, és nagyon kellemes élménnyel lettünk gazdagabbak. Profi módon szerveztétek, bonyolítottátok, segítettétek, vezényeltétek le elejétől a végéig. A terep embert próbáló volt, igazi megmérettetés mindenki számára. Le a kalappal előttetek és a segítőkész, szurkoló lakóknak, gazdáknak is köszönet. Az érem csodaszép!!! Remélem jövőre is találkozunk! Ja, akinek nem elég a Galériában található fotórengeteg, a Facebook oldalamon is talál egy "pár" képet az albumaim között. Gratulálok minden résztvevőnek, jó volt VELETEK! )
Volt mobil frissítés 19km-nél. Egy bácsi a fa alól szólt, hogy menjünk oda van víz és öntött a kezünkbe amiben megvizeztük a fejünk.
A szervezés tökéletes volt bár én annyira kivoltam, hogy a chipleadáskor majdnem elájultam. Sajnos a tornateremben nem volt levegő. Egyébként minden nagyon tökéletes volt és jövőre is remélem tudok indulni a versenyen. Az külön tetszett, hogy lelkesítettek a helyiek. Budapesten olykor nagyobb tömeg nem lelkesít ennyire.
Írok az elégedetlenkedőknek, fanyalgóknak, helyzetüket kilátástalannak érzőknek!!!
Nézzétek a verseny második felében készült fotókat és merítsetek erőt a "kórságukkal együtt" futók kitartásából, a "mindig minden körülmények között megcsinálom" mentalitású fiatalok és vének megtörhetetlenségéből. Mindig van egy megoldás, továbblépés, csak tenni kell érte. Inhoff
Sziasztok! Én ebben az évben futottam le elsőször a Borvidék Félmaratont, tavaly váltóban futottuk. Kemény terep volt nem mondom, de nagyon szép! Nekem személyesen a 19-20 km-nél még egy frissítőpont nagyon hiányzott. A szervezés szuper volt. A frissítőpontoknál nagyon helyesek voltak a gyerekek, a védelmünkben közreműködő polgárőrök, rendőrök biztatása, a kapujuk előtt kisszéken ülő és tapsoló nénik-bácsik, a drukkoló lakosok hihetetlen erőt adtak a táv leküzdésére. A befutócsomag rendben volt és remek volt, hogy a versenyközpont ilyen közel volt a rajt-célhoz. Bár a tervezett időmtől elmaradtam jövőre ismét megpróbálom!!! Gratulálok még egyszer a szervezőknek. Barrelné Ildikó, Budapest
Üdvözlet!
A verseny csak úgy, mint tavaly, most is királyság volt. ÉLJEN A HAZAI PÁLYA!!!!
Az előttem szóló "VARGACS"-nek az észrevételéhez azt fűzném hozzá, hogy ezeken a lejtőkön, emelkedőkön mi futottunk 20cm-es "szűz" és "nem szűz" hóban is. Az inkább lenne probléma, mint az eső. Ezeken a dombokon-völgyeken indult a triatlonos "pályafutásom" és elhiheti, hogy kevés olyan időjárási körülmény volt, ami a jobban megnehezítette a futásunkat, mint maga az emelkedő vagy a lejtő. Mivel a lejtők közepén folyna a víz, így az út nagy részén a futás megoldható. Ahhoz, hogy ez problémát okozzon brutális nagy zuhinak kellene lennie, akkor meg már teljesen más problémája lenne amúgy is a futó emberkének, mint hogy repesszen lefelé. Nem emlékszem, hogy valaha megcsúsztam volna a szurdikok bordázott és durva felületü betonján. Persze minden előfordulhat.
Na mindegy, felesleges ezen problémázni, úgyis mindig jó idő lesz, hiszen Szekszárdi futóversenyről van szó. :–))))))))
Next time in 2012 (ha nem lesz világvége).
Kedves szervezők!
Tudtok abban segíteni, hogy a képeket hogyan nézhetném meg: Damjanich u.400-500 (kb a 8. képtől), Kilátó 800-tól, Csacska szurdik 400-500, Bodi pince 200-300 vége, Porkoláb tető 500-600 vége,Cél 2 100-200. Nem győzöm elégszer mondani: köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy részt vehettem. Inhoff
Önmagunkkal vívott harc a legnehezebb harc! Önmagunkat legyőzni a legszebb győzelem! Fejet hajtok a Bajnokok előtt! Gratulálok a Szervezőknek a Szekszárdi Embereknek! Feledhetetlent alkottak!
Kedves József!
Én vagyok az oldal webfejlesztője. Értem végre, hogy miért kérdeztek a képekről. Bizonyos böngészőkben piros x-ek jelennek meg az utolsó oldalakon. De ott már nincsenek képek! Sajnos csak ennyi van Hamarosan az x-ek is eltűnnek.
Sziasztok!
Köszönjük a szervezést, a rugalmas hozzáállást, a segítséget a nehéz percekben és a közönséget is Szekszárdnak! Külön köszönet a Bodri pincének, hogy fedélt nyújtottak nekünk ezután a brutális verseny után:)
Kedves Futók! Ugyan egyáltalán nem teljes körü, de a fotógaléria kiegészítéseként talán megteszi! A Facebook oldalamra feltöltöttem a képeimet, mazsolázzatok nyugodtan. Üdv. Regősné Kiss Edit
Most már elég messze van a verseny ahhoz, hogy higgadtan értékelhessem. A rajt előtt, majd a pályán és végül a befutó után az volt az érzésem, hogy igazán jól szervezett és barátságos hangulatú futóeseményen vettem részt. Ez az érzés csak erősödött, amikor azt láttam, hogy gyorsan felkerültek a netre az eredmények, majd a fotók is. Szóval ezt írtam volna, ha rögtön a félmaraton után vagy egy-két nappal később írok.
És csakis ezt írhatom most is.
Minden flottul ment, kedvesek voltak a szervezők, szerény volt a nevezési díj, korrekt befutócsomagot kaptam. A felsorolást itt abba is hagyom, nem akarok ömlengeni.
Ha lesz verseny jövőre is, megyek. Azt éreztem, hogy a szervezőknek valóban szívügyük a futás és Szekszárd, miként szívügyük az is, hogy megszerettessék dimbes-dombos pátriájukat a vendégekkel. Városmarketingnek (de hülye szó) ennél jobbat elképzelni sem lehet.
Kedves versenyházigazdák, talán érdemes volna megfontolni egy őszi verseny életrehívását is. Futnék szívesen például a „Mustfokoló 21” elnevezésű eseményen, hogy ötlet nélkül ne hagyjam abba az írást.

Gratulálok a szekszárdi futóknak az elért eredményekhez és a szervezéshez!!!

Most először indultam félmaratonon, bár majdnem utolsó lettem, de beértem
Útközben rengetegen drukkoltak nekünk és teljes szívvel bíztattak.
Haberl Péter hozzászólásához csatlakozom, Nagyon jó volt! Köszönöm!
Kedves Szekszárdiak! Versenyszervezők!
Ez a nap fantasztikus élményt nyújtott és sokáig emlékezetes marad.
Gyönyörű idő, egy csodás város és profi szervezéssel találtuk szembe magunkat, akik ide jöttünk! Ritkán adatik meg, hogy ilyen szervezett és pontos minden részletre kiterjedő szervezéssel találjuk szembe magunkat!
Izgalmas és nehéz pálya, csodás útvonallal, a pince külön élményt jelentett, és a helyi gazdák vendégszerető magatartása is becsületre méltó. Azt gondolom ez a verseny ugyan még csak két alkalommal lett megtartva, de már is az év egyik legnagyobb és legjobban várt eseményévé nőtte ki magát! Pár éven belül pedig messze lenyomja a többi hazai versenyt, és nemzetközileg is a legnépszerűbb lesz!
Nagyon köszönök mindent, jövőre veletek ugyan itt!! Gyurma
Kedves Szekszárdiak, Versenyszervezők, Versenyzőtársaim!
Gratulálok a tegnapi versenyhez! Csodálatos környezet, remek idő, profi és lelkes szervezés, elismerésre méltó teljesítmények!
Találkozunk jövőre a 3. Borvidék Félmaraton versenyen, vagy hamarabb a többi szekszárdi programon!
Az első igazi félmaratonom.Nagyon jól éreztem magam. Nem is gondoltam, hogy a szurkolók bíztatása ennyi lendületet adhat.
A szervezés kiváló, az útvonal nagyon tetszett.:D
Gratulálok mindenkinek, aki teljesítette a távot.
Köszönöm a szervezők munkáját!!!
Életem legdurvább versenye volt…
10 hónapos versenymentes szezon után varázslatos volt egy ilyen versenyen elindulni és debütálni!
Köszönöm a Szervezőknek, – fantasztikus volt a lebonyolítás, – talán nekem még egy mobil frissítő a vége előtt úgy 19-20 km-nél jól esett volna, de így is szuper volt minden. Óriási élményekkel tértem haza!
Köszönöm Szekszárd!
Üdv:
Nemes Péter
Debrecen
Kedves Öcsi és Többiek!
Egyedül a férfi tusoló kapacitása hagyott némi kívánnivalót maga után (a nőibe nem néztem be), bár azzal, hogy csak hidegvíz volt, némileg elejét vettétek a hosszas sorállásnak
Ügyesek vagytok, gratulálok mindenkinek, akinek része volt a sikeres szervezésben.Ja, és elismerésem a kiváló szekszárdi futóknak, akik mindkét nemben otthon tudták tartani az aranyérmet!
Nagyon jó hangulatú versenyt szerveztetek, különlegesen szép, változatos útvonalon!!!Még a szép időt is elintéztétek, így aztán nem lehetett okunk panaszra.Mondjuk én már elsőre képes voltam megjegyezni a gyönyörű kilátást a kilátótól, az ismétlésre nem lett volna szükségem…A suliudvaron finom volt a föröccs (főleg a vörös) és a zsírosdeszka, még lilahagyma nélkül is
profi szervezés, le a kalap….nekem ez volt eddig a legnehezebb pálya, jövőre jobban rákészülök
Az ilyen élményekért érdemes megöregedni. Csodás kaland végigfutni ezt az utat ötvenkéthárom évesen. Azt hittem eléggé fölkészült vagyok de tévedtem. Holnap kezdem a tréninget a III. Szekszárdi félmaratonra. Köszönöm a szervezőknek, hogy részt vehettem, a szponzoroknak az ajándékokat. Aki olvassa fusson, ússzon, bringázzon!!! Inhoff
Drága Szekszárdiak!!!!
Köszönöm nektek, hogy rendeztetek egy ilyen fergeteges találkozót "futóversenyt". Hatalmas élmény volt számomra, hogy futhattam városotokban, és álomszép dombjain. Köszönöm nektek a szurkolást, együttérzést, szeretetet amit az út során kaptam. Én most futottam előszőr, de ezt már a kilátóba menet meggyötörten tudtam, hogy nem utoljára.
Jövőre találkozunk!!!!
Köszönöm Szekszárd!
A pálya nagyon jó volt, nem kis mazochista gondolkodás kellett a megtervezéséhez. Közben nagyon utáltam, de így 1 nappal később már tetszik. A beérkezéskori rajtszám áthúzás nem volt túl jó dolog, mert így utólag úgy néz ki, mintha kizártak volna, de ezt leszámítva, meg a hideg zuhanyt nagyon jó volt a szervezés!!! Gratulálok, sikerült egy emlékezetes pályát alkotni!
Nagyon jó volt, először voltam, de jövőre is megyek, nagyon tetszett:)
Jó volt a szervezés is.
Szint külömbséget tudd valaki mondani?
Sziasztok!
) Valóban kifejezetten érezhető volt, legalábbis számomra, hogy a helyiek mennyire magukénak érezték a versenyt, és ontották magukból a sok szeretetet!!! A legkissebb gyerektől az utcán üldöögélő nyugdíjas házaspárig. És a sok polgárőr, akik a tűző napon tett meg mindent a profi zárásért. 
Nagy köszönet a verseny szervezőinek, a sok-sok szurkolónak, és mindenkinek aki valamivel hozzájárult a verseny ilyen szép lebonyolításához! Én magam első alkalommal voltam ott a versenyen, de profi szervezéssel találkoztam. Hozzáteszem, teljesen megdöglöttem, kékest eddig kétszer teljesítettem, de ez annál sokkal keményebb volt nekem.
Hát ha elég bátor leszek, akkor jövőre ugyanitt, és mindenkinek GRATULÁLOK aki ott volt, és megcsinálta!!!!!!
Köszönöm szépen az összes szervezőnek nagyon jól és szépen megrendezett verseny volt!!!!!
A pálya nehéz volt a társaság családias este a borok finomak szóval jövőre találkozunk!!!
Szép napot és jó futóévet mindenkinek
Köszönöm hogy ott lehettem!!!
Gratulálok a szervezőknek! Kiváló verseny, nagyszerű szervezés!
Borvidék szervezők-segítők-szekszárdiak! Pisti!
Még egyszer köszönök mindent, csodálatos napot-futást-estét-élményt okoztatok újra! Remélem a sok-sok előttem szóló ad erőt a jövő évi verseny megszervezéséhez is! Egy dologban biztos vagyok: én ott leszek!
Szervezők, futótársak!
Ezt már nem lehet felkészülés nélkül lefutni, ez számomra a nagy egyéni tanulság, és épp ezért volt csodálatos. Eddig még nem tudtam, hogy ennyire is meg lehet halni. A pálya és az idő gyönyörű, a szervezés pedig tökéletes volt. Az út menti szurkolók és az első Kálvária kaptatón zenélő fuvósok előtt le a kalappal.
Mi utána a Sebestyén pincében kóstoltunk éjjel fél egyig, ott haltam meg aznap másodszor.
Jövőre újra ott leszek a rajtvonalon, csak igyekszem mindkét kihívásra jobban felkészülni.
sziasztok! köszönet a versenyért, sajnos felkészületlenül , sérülten, a táv leküzdése volt a célom , ami sikerült, igaz a tavalyihoz képest, 37 perccel elmaradtam, de örülök, hogy nem hagytam ki, tetszett a verseny őszeségében, örülök a pálya módosításnak, a befutócsomag is rendben volt, szerintem elmondható hogy színvonalas, érdekes, és maradandó élmény
Sziasztok,
Tavajhoz képest rengeteged fejlődött a szervezés. A pálya is sokkal jobb volt. Jót tett, hogy az elején nem kerültünk akkorát, hanem rögtön be a kisutcákba, cserébe pedig a pincék felé kerültünk. A pince nagyon jó ötlet. És hát jövőre nyilván még szebb lesz, amikor rendezett az a rész, ami most még földhányás volt.
Ha lehet annyit javasolni, hogy tényleg több mellékhelyiséget tegyetek ki, mert a suliban a kettő nagyon kevés és én speciel nem találtam meg azt a 6 darab mobil wc-t, amiről utólag mondták, hogy volt.
Illetve az útvonal végi 4 kili városi részt szívesen lecserélném még egy kis terepre. Még egy jó nagy emelkedő nem tenne rosszat, a végén valami nagyon szép kilátással.
De összességében nagyon jó volt. Szépen összehoztátok. Csak így tovább!
Sziasztok!
Fantasztikus verseny volt … gyonyoru taj, kemeny terep, nagyon kedvesek es mosolygos helyiek. Nagyon jol ereztuk magunkat!!! Este nem kellett altatni.
Koszonet a szervezesert! Jovore is jovunk!!!!
Sziasztok!!!
A plakett gyönyörű. Továbbá köszönöm a sok lelkes segítőnek a frissítőpontokon a kereszteződésekben. A szurkolóknak!!!
Először is engedjétek meg, hogy gratuláljak sőt nem is így hanem így: GRATULÁLOK!!!!
Mindenkinek a futóknak a teljesítésért és a közös nagy élményér, küzdelemért.
Én személy szerint a 2. csatámat vívtam Szekszárd szélmalmaival: a dombokkal!!! De ugyanúgy élveztem mint tavaly. Sőt még jobban. Mivel nem gyalogoltam bele, tavaly meg azt hiszem 2 szer is. Gratulálok a szervezőknek, ismét nagyon jó volt a szervezés. A póló nagyon remek most is abban vagyok!!
A zenekarnak meg pláne!! Annyira jól esett felfelé a kilátó felé a zene, hogy sokkal gyorsabban tudtam futni felfelé mint alapban bírtam volna.
Az egyik frissítő ponton volt lehetőség egy "tusolásra" az nagyon jó ötlet volt, jól felfrissültem!!
A pincéhez remélem jövőre is kifutunk, mert látom, hogy még csak most épül szépül, de már most nagyon szép!!
Szóval köszönöm ezt a napot. Remélem jövő év is ilyen csodálatos lesz. Ott a helyem 2012 – ben is!!
Sziasztok!
Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a gyönyörű helyen, jó időben, kiváló terepen és jól felkészült rendezőkkel és szurkolókkal "ellátott" versenyen. Örülök, hogy eljuthattam az ország ezen részére is és sajnálom, hogy tavaly nem voltam ott. Ha lenne rá lehetőség, én is már most jelentkeznék a jövő évire.
Addig is: Jövőre, Veletek, Ugyanitt!
Kedves Szeervezők!

Köszönöm nektek a tavalyihoz hasonló, magas színvonalú versenyt. Csodás hangulat, gyönyörű pálya, fantasztikus közönség. A pincén átfutás hatalmas ötlet volt
Remélem, jövőre is futhatok a Borvidék Félmaratonon!
Ispi
MINDENHEZ külön kiemelés nélkül gratulálok. Előttem már mindent leírtak!!!
Vigi
Szenzációs verseny volt. Minden hivatalos szervezőn, rendőrön, polgárőrön, önkéntesen, tapsoló járókelőn, pincéje elől biztató szőlősgazdán lehetett érezni, hogy valamilyen szinten magáénak tekinti a rendezvényt. A szervezőkön pedig elsősorban azt, hogy nem muszájból csinálják. Nagyon jó élményekkel távoztam. Nem hallottam olyan rendezvényről, ami ennyi hasznot hajtott volna a városnak és közvetve a borának. Mert hogy minden az embereken múlik.
Mindamellett ez az egész akkora őrültség, hogy már most nevezek a következőre.
BT
Köszönjük szépen, kellemes verseny volt! Majdnem belehaltam, de az legyen az én bajom…
Szerintem jövőre a busz költségeit megspórolhatják a szervezők, ugyanis 20 percet járt a motor feleslegesen és kb. másfél percet utaztunk, utána gyalogoltunk, tehát egyszerűbb, ha az első váltóhelyre mindenki maga sétál fel. A bort még nem kóstoltam, de biztos finom, és a zsíros kenyér is az volt.
A szekszárdiak aranyosak, segítőkészek, a szurkolók nemkülönben, az útvonal is igen szép, különösen az épülő pincészettől esett le az állam. Csak így tovább! Hogy jövőre megyek-e, az attól függ, mennyit fejlődöm addig… Mert még ma is csak négykézláb tudok közlekedni! 
Majdnem elfelejtettem kiemelni, hogy az érem gyönyörű!!! Köszönjük szépen! És a szlogen: "A hegyes legjobb" igazi reklámszakemberre vall!
Tisztelt Szervezők!
)
Csatlakoznék az előttem szólókhoz, a verseny minden szempontból tényleg szuper volt! Gratula!
Részemről csak egy észrevétel: Egy esős, nedves, csúszós időben ezek a meredek lejtők életveszélyesek lesznek (én biztos nem mernék leszáguldani rajta…). Erre azért majd fel kellene készülnötök valamilyen megoldással.
Egy biztos: jövőre is itt leszek!
Szívemhez közel álló félmaraton, harmadszor is megyek!
Kedves Szervezők, Rendezők, Szekszárd Lakói! Felejthetetlen élményt nyújtottatok nekünk ezzel a "Flúgos Futam"-mal! Szüleimmel (apu fut, mi meg anyuval szurkolunk, fotózunk) évek óta járunk versenyekre, és nagyon kellemes élménnyel lettünk gazdagabbak. Profi módon szerveztétek, bonyolítottátok, segítettétek, vezényeltétek le elejétől a végéig. A terep embert próbáló volt, igazi megmérettetés mindenki számára. Le a kalappal előttetek és a segítőkész, szurkoló lakóknak, gazdáknak is köszönet. Az érem csodaszép!!! Remélem jövőre is találkozunk! Ja, akinek nem elég a Galériában található fotórengeteg, a Facebook oldalamon is talál egy "pár" képet az albumaim között. Gratulálok minden résztvevőnek, jó volt VELETEK!
)
Volt mobil frissítés 19km-nél. Egy bácsi a fa alól szólt, hogy menjünk oda van víz és öntött a kezünkbe amiben megvizeztük a fejünk.
A szervezés tökéletes volt bár én annyira kivoltam, hogy a chipleadáskor majdnem elájultam. Sajnos a tornateremben nem volt levegő. Egyébként minden nagyon tökéletes volt és jövőre is remélem tudok indulni a versenyen. Az külön tetszett, hogy lelkesítettek a helyiek. Budapesten olykor nagyobb tömeg nem lelkesít ennyire.
Írok az elégedetlenkedőknek, fanyalgóknak, helyzetüket kilátástalannak érzőknek!!!
Nézzétek a verseny második felében készült fotókat és merítsetek erőt a "kórságukkal együtt" futók kitartásából, a "mindig minden körülmények között megcsinálom" mentalitású fiatalok és vének megtörhetetlenségéből. Mindig van egy megoldás, továbblépés, csak tenni kell érte. Inhoff
Szasztok, koszonet a szervezesert, es minden egyebert! Irtam a versenyrol egy blogbejegyzest, ezen a linken megtalalhatjatok:
http://sportpalyafutas.blog.hu/2011/05/11/szekszard_2010
Sziasztok!
Én ebben az évben futottam le elsőször a Borvidék Félmaratont, tavaly váltóban futottuk. Kemény terep volt nem mondom, de nagyon szép! Nekem személyesen a 19-20 km-nél még egy frissítőpont nagyon hiányzott.
A szervezés szuper volt. A frissítőpontoknál nagyon helyesek voltak a gyerekek, a védelmünkben közreműködő polgárőrök, rendőrök biztatása, a kapujuk előtt kisszéken ülő és tapsoló nénik-bácsik, a drukkoló lakosok hihetetlen erőt adtak a táv leküzdésére. A befutócsomag rendben volt és remek volt, hogy a versenyközpont ilyen közel volt a rajt-célhoz.
Bár a tervezett időmtől elmaradtam jövőre ismét megpróbálom!!!
Gratulálok még egyszer a szervezőknek. Barrelné Ildikó, Budapest
Üdvözlet!
A verseny csak úgy, mint tavaly, most is királyság volt. ÉLJEN A HAZAI PÁLYA!!!!
Az előttem szóló "VARGACS"-nek az észrevételéhez azt fűzném hozzá, hogy ezeken a lejtőkön, emelkedőkön mi futottunk 20cm-es "szűz" és "nem szűz" hóban is. Az inkább lenne probléma, mint az eső. Ezeken a dombokon-völgyeken indult a triatlonos "pályafutásom" és elhiheti, hogy kevés olyan időjárási körülmény volt, ami a jobban megnehezítette a futásunkat, mint maga az emelkedő vagy a lejtő. Mivel a lejtők közepén folyna a víz, így az út nagy részén a futás megoldható. Ahhoz, hogy ez problémát okozzon brutális nagy zuhinak kellene lennie, akkor meg már teljesen más problémája lenne amúgy is a futó emberkének, mint hogy repesszen lefelé. Nem emlékszem, hogy valaha megcsúsztam volna a szurdikok bordázott és durva felületü betonján. Persze minden előfordulhat.
Na mindegy, felesleges ezen problémázni, úgyis mindig jó idő lesz, hiszen Szekszárdi futóversenyről van szó. :–))))))))
Next time in 2012 (ha nem lesz világvége).
Sziasztok!
A 2:11 és a 2:50 közötti befutó képek hol találhatóak?
Kedves szervezők!
Tudtok abban segíteni, hogy a képeket hogyan nézhetném meg: Damjanich u.400-500 (kb a 8. képtől), Kilátó 800-tól, Csacska szurdik 400-500, Bodi pince 200-300 vége, Porkoláb tető 500-600 vége,Cél 2 100-200. Nem győzöm elégszer mondani: köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy részt vehettem. Inhoff
Önmagunkkal vívott harc a legnehezebb harc!
Önmagunkat legyőzni a legszebb győzelem!
Fejet hajtok a Bajnokok előtt!
Gratulálok a Szervezőknek a Szekszárdi Embereknek!
Feledhetetlent alkottak!
Kedves József!
Hamarosan az x-ek is eltűnnek.
Én vagyok az oldal webfejlesztője. Értem végre, hogy miért kérdeztek a képekről. Bizonyos böngészőkben piros x-ek jelennek meg az utolsó oldalakon. De ott már nincsenek képek! Sajnos csak ennyi van
Köszönöm az infot.